A MÚZEUM TÖRTÉNETE

A tápiószelei Blaskovich Múzeum az ország egyetlen, a második világháborút berendezésében is sértetlenül átvészelő KÚRIAMÚZEUMA.

A botanikailag is érdekes park közepén álló klasszicizáló kúria 1906-ban épült. E kisnemesi udvarházat vásárolta meg BLASKOVICH GYÖRGY /1878-1960/, aki jogi  és testvére  BLASKOVICH JÁNOS /1883-1967/, aki mezőgazdasági akadémiát végzett. A két fivér 1912-ben költözött Tápiószelére.

A tápiószelei múzeum története két szálon is indult. Az egyik szál a Blaskovich testvérpár régészeti tevékenysége.  Az ő kezdeményezésükre indítja a Magyar Nemzeti Múzeum 1923-ban azt az ásatást, melynek során Tápiószentmártonban, a sőregi út mellett emelkedő dombon egy szkítakori fejedelmi sírból előkerül a híres "aranyszarvas", a tűzben aranyozott, szarvas alakú, elektron pajzsdísz. Régészeti kutatásaik közben bukkantak rá a tápiószelei szkítakori temetőre is, ahol a Nemzeti Múzeum régészei 1938 és 1953 között végeztek ásatást. Az itt talált leletek biztosítására 1947-ben a Blaskovich-kúriában  megszervezték a MNM MÚZEUMI GYŰJTŐHELYÉT.

Másik szál a múzeum létrejöttében a Blaskovichok műgyűjtő szenvedélye, aminek kezdete a múlt század közepéig nyúlik vissza és a nagyapa, Blaskovich Gyula /1809-1850/ nevéhez fűződik. 1848 tavaszát írták még, amikor Heves megye alispánjaként  festményeket és metszeteket  vásárolt a néhai egri érsek, Pyrker János László hagyatékából. Miután testvéreitől -földért cserébe - megszerezte a családi  "régiségeket " is, megteremtette a Blaskovich-gyűjtemény alapjait. Halálával e kollekció  Gyula nevű fiára  /1843-1911/ szállt, ki tovább gyarapította apjának hagyatékát. Műgyűjteményének legértékesebb darabjai 1889-ben a nagybányai történeti, majd 1896-ban Budapesten  a millenáris kiállítás történeti főcsoportjában is bemutatásra kerültek.  Fiai: György és János tudatos munkával fejlesztették tovább az öröklött anyagot.  Egész életüket annak rendelték alá , hogy családi gyűjteményük együtt, egyben és Tápiószelén maradjon. A Magyar Nemzeti Múzeum segítségével a tápiószelei múzeumi gyűjtőhely átszervezése által 1952-ben megalapították a TÁPIÓSZELEI MÚZEUMOT. Az intézmény vezetői  -halálukig-  a Blaskovich-fivérek voltak. A közgyűjtemény alapítói és gyűjtői emlékére 1967-től  a BLASKOVICH MÚZEUM nevet viseli.

A MÚZEUMALAPÍTÓ TESTVÉRPÁR: BLASKOVICH GYÖRGY ÉS JÁNOS

Blaskovich György  (1878-1960) a nagyhírű Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban érettségizett 1896-ban. Gimnazista korában került közeli kapcsolatba a nagybányai születésű festővel, Réti Istvánnal. Így kerülhetett sor arra, hogy az 1893-ban készült híres Réti képek, a „Bohémek karácsonya idegenben” című alkotásnak György az egyik modellje lett. Réti 1901-ben arcképet festett barátjáról, Blaskovich Györgyről. Ő a jogi diploma megszerzése után több, mint tíz esztendőt szolgált a Császári és Királyi Közös hadseregben, s újabb négyet a Magyar Királyi Honvédségnél. Saját kérésére 1912. december 31-én szerelték le. Ekkor már nem is Tiszaújhelyre, hanem a sokkal távolabb vásárolt kúriába, a Pest megyei Tápiószelére tért haza.

Blaskovich János (1883-1967)  Nagybányán végezte elemi és középiskoláit. 1901-ben gimnáziumi érettségi vizsgáját itt tette le, majd 1901 és 1904 között a magyaróvári mezőgazdasági akadémián tanult.

Blaskovich János édesanyjával és fivérével együtt 1912-ben költözött Tápiószelére. E tápiómenti településre nemcsak a már két nemzedék által gyarapított műgyűjteményt hozták magukkal, hanem a múlt emlékei, művészeti értékei iránti tiszteletet is. Birtokaik bevételéből és saját jövedelmükből szigorú takarékoskodással különítették el azt az összeget, amit a családi kollekció gyarapítására és a régészeti ásatásokra fordítottak.

Nevükhöz kötődik 1923-ban a tápiószentmártoni szkíta aranyszarvas megtalálása, majd 1938 és 1953 között a tápiószelei szkíta temető feltárása, amit a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti végeztek el.

A Blaskovich fivérek 1940-ben megnyitották tápiószelei kúriájukat a nagyközönség előtt, ahol 1947-ben a Magyar Nemzeti Múzeum múzeumi gyűjtőhelye jött létre. Ebből alakult 1952-ben a Tápiószelei Múzeum. Az állami közgyűjtemény első vezetői- halálukig- a Blaskovich fivérek voltak.

A Blaskovich család története későn induló, de nagy ívet ígérő, mégis tipikusan magyar köznemesi családi pálya. Első ismert őse a török kiűzése után, a 18. század fordulóján társadalmi rangban, előképzettségben és hivatali pozícióban ott tűnt fel, ahol a Grassalkovichok. A párhuzamos indulást személyi és családi kapocs is erősítette, Blaskovich Sámuel (1680 k.-1737) Grassalkovich Juditot, a későbbi Grassalkovich Antal herceg és kancellár még vagyontalan nővérét vette nőül. Az 1712-ben megszerzett nemesi levél után 1848-49-ig egy szűk másfél évszázadon át birtokszerző, birtokgyarapító, nemesi vármegyei közhivatalokat viselő, katonáskodó és jól házasodó generációk váltják egymást. Birtokaik Hont, Nógrád, Borsod, Heves és Pest vármegyében voltak s ezekben a megyékben viseltek tisztségeket is: aljegyző, szolgabíró, főszolgabíró, alispán és táblabíró rangban.

A birtokrészek gyarapodása a 19. század közepéig jellemző házasságok révén. Vásárlás útján a Kubinyiaktól, Almássyaktól, Podmaniczkyaktól kerül Blaskovich kézre birtok. A dédszülő, Blaskovich József (1772-1848 k.) kezében öt vármegyére kiterjedő jelentős köznemesi uradalom volt.Őt nemcsak jól gazdálkodó, de művelt, széles látókörű embernek ismerték. Ezt mutatja az a tény, hogy az 1808-as pozsonyi diétán a Ludovika Akadémia alapítására 1000 forintot adományozott, majd támogatta Széchenyi István tervét, a magyar lóversenyzés megteremtését. Fiával, Blaskovich Bertalannal együtt 1828-ban a Pesti Gyep aláírói között volt. Erre alapozva jött létre Tápiószentmártonban a Blaskovich ménes. Ebben született 1874-ben Kincsem, a verhetetlen magyar csodakanca, a lóversenyzés egyetemes történetének legendás alakja.
György és János ágán a család birtokszerző és aktív hivatali, politikai közszereplése a magyar szabadságharc leverését követően megtorpant és leállt. Az 1806-1850 között élt Blaskovich Gyula, akinek rövidre szabott élete a magyar „táblabíró világ” korszakát fogja át, összefoglalója lett a család megelőző történetének és elindítója egy újabb száz esztendős családi tevékenységnek, a műgyűjtésnek. Blaskovich Gyula származása, neveltetése, iskolái, életvitele, pályája jellegzetes köznemesi.Jogot végzett, majd öröklött Heves megyei birtokán gazdálkodott, közigazgatási hivatalt vállalt 1837 és 1845 között a tarnai járás főszolgabírája, később Heves vármegye alispánja lett. Ő vetette meg a családi műgyűjtemény alapjait azzal, hogy 1848 tavaszán festményeket, metszeteket  és egy lószerszámot vásárolt Pyrker egri érsek hagyatékából. Miután Blaskovich Gyula a forradalom ügye mellé állt, Kossuth Lajos őt, a megyei első alispánt már főispánnak tette meg. Blaskovich Gyula a megye vezetőjeként nemcsak feladatokat vállalt a nemzetőrség megszervezésében, hanem jelentős anyagi áldozatokat is hozott.  Blaskovich főispánt a szabadságharc elbukása megviselte, visszavonult birtokára, de az egészsége olyannyira megrendült, hogy a következő évben meghalt.
Halálával a családi kollekció Gyula nevű fiára szállt, aki nagy becsben tartotta – mi több – tovább is gyarapította apjának hagyatékát. Segítségére volt ebben sógora, Máriássy Béla történetíró, aki – miután örökösök nélkül maradt – minden történelmi ereklyéjét neki ajándékozta. A műgyűjteményt létrehozó második generáció képviselője, ifjabb Blaskovich Gyula (1843-1911) az erki birtok eladása (1883), és egy kis szegedi kitérő után 1887-ben családjával együtt Nagybányára költözött. A családi műgyűjtemény darabjainak mutatatása 1889-ben Nagybányán, majd 1896-ban a budapesti Millenáris Kiállításon történt meg.

1901-ben Blaskovich Gyula a Felső-Tisza mentén fekvő Tiszaújhelyre költözött azzal a szándékkal, hogy fiait a gyakorlatban is bevezethesse a gazdálkodás tudományába. Halála után felesége és fiai: György és János a Pest megyei Tápiószelére költözött.